️Válaszom Donáth Anna
európai parlamenti képviselő asszony részére
️
Tisztelt Képviselő Asszony!
Megtisztelő levelét, melyet Szijjártó Péter miniszter úrnak küldött megkaptuk, kérem, engedje meg, hogy levelére én válaszoljak.
Levelében roppant lényeglátó módon felteszi a legfontosabb kérdést: „Önöknek nem fontos a magyar emberek élete?”
A válasz az, hogy de, fontos, sőt, egészen pontosan számunkra mindig a magyar emberek élete a legfontosabb. Éppen ezért áll a magyar kormány a béke pártján, életet menteni csak azonnali és feltétel nélküli tűzszünettel és béketárgyalásokkal lehet. Ebben a szörnyű háborúban az ukránok és az oroszok mellett magyarok halnak meg, ez az, amit a nyugati barátaink hajlamosak elfelejteni.
Nagyszerű és örvendetes fejlemény, változás az, ha a magyar emberek élete, biztonsága Képviselő Asszony számára is fontossá vált. Kár, hogy eddig ennek Ön és a pártja is kevés tanújelét adta. Hiszen Önök – az összes baloldali párthoz hasonlóan – közismerten háborúpártiak. Ön és a párttársai, például Fekete-Győr András, Cseh Katalin, Tompos Márton számtalan alkalommal beszéltek arról, hogy a háború folytatását támogatják és fegyvereket szállítanának a háborúba. Önök egy olyan miniszterelnök-jelöltet támogattak Márki-Zay Péter személyében, aki világosan elmondta, hogy hajlandó lenne magyar katonákat küldeni a háborúba. Az Ön pártja, a Momentum junior partnere, kistestvére a Gyurcsány-pártnak, és Gyurcsány Ferenc is félreérthetetlenül fogalmazott: szerinte aki nem akar meghalni Ukrajnáért, az pocsék ember, aki békét akar, az erkölcstelen. Fentiek is világosan mutatják, hogy Önök háborúpártiak.
Emellett az is sajnálatos, hogy Önök az energiaárak növekedését és inflációt okozó, elhibázott szankciókat is támogatják. Ön azt állította tavaly februárban, hogy „Ennyi szankció nem elég!”, tavaly szeptemberben pedig arról értekezett, hogy a kivetett szankciók működnek, és összeroppanthatják az orosz gazdaságot (Válaszonline, 2022.09.01.). Azóta lassan egy év telik el, a háború brutális módon folytatódik, az orosz gazdaság pedig köszöni szépen jól van, semmi jele annak, hogy összeroppanna. Mindezt figyelembe véve, nagy tisztelettel bár, de azt a következtetést kell levonnom, hogy az Ön és a baloldal jóslataiban, döntéseiben nem bízhatunk, Magyarország az Önök elhibázott döntéseit nem bírná ki. Önök békeidőben is tönkreteszik az országot, van ebben tapasztalatunk, de most háború van, ez nem az országrombolók, és a – ki tudja honnan fizetett és befolyásolt – lelkes amatőrök ideje.
A Wagner-csoport lázadásával kapcsolatban van lehetőségem tisztelettel tájékoztatni arról, hogy Szijjártó miniszter úr az események alatt kapcsolatban volt Oroszország miniszterelnök-helyettesével, Oroszország külügyminiszterével és Belorusz külügyminiszterével, vagyis olyan hiteles információi voltak arról, hogy mi történik és mi fog történni, amely információkhoz feltehetően világszinten is kevesek jutottak hozzá. Említett telefonbeszélgetésekről Külügyminiszter úr a nyilvánosságot is tájékoztatta. Ha jól értem, Ön ezt nevezi „néhány semmitmondó mondatnak.”
Minden – és különösen a hölgyek felé meglévő – tiszteletem mellett fel kell hívnom arra a figyelmét, hogy a magyarok nagyobb biztonságban vannak akkor, ha a döntéseket a Külügyminiszter hozza, aki pontosan tudja, hogy mi történik, mintha Ön.
Kérdésével kapcsolatban tájékoztatom, hogy a kormány minden esetben a magyar emberek érdekeit és biztonságát tartja szem előtt, az oroszországi eseményekkel kapcsolatban is ez volt a fontos számunkra. Mint Ön is tudja, a lázadás rövid idő alatt véget ért, Oroszország vezetői a helyükön vannak. Mindez szintén azt erősíti meg, hogy a háborúra az egyetlen helyes válasz a béke, Washingtonnak és Moszkvának meg kell hozni a politikai döntést a tűzszünetről, a tárgyalásokról és a békéről!
Ami a Brüsszelre vonatkozó kérdését illeti, nos, igen, a brüsszeli politika rossz, hibás és káros. Brüsszel a háború folytatását akarja és támogatja, háborús pszichózis uralkodik, és ez fizikai, energetikai és gazdasági veszélyt, válságot és fenyegetettséget jelent. Globálisan a békepártiak vannak többségben, de a transzatlanti világban sajnos nem.
Végezetül még egyszer megköszönöm a levelét, amely nyilvánvalóan része annak, hogy Ön át kívánja venni a pártja irányítását, és ezzel kapcsolatban nehézségekbe ütközik. Mint az közismert, a Momentumot nem a jelenlegi elnök irányítja, Ön pedig láthatóan a korábbi elnökkel, Fekete-Győr Andrással van versenyben. Olyan valakivel versenyezni, akinek az egyetlen emlékezetes momentuma az volt, hogy elektromos rollert tisztított a zuhanyzóban, nos, ez frusztrációkat okozhat, ezzel kapcsolatban szeretném a megértésemről biztosítani.
Jó egészséget kívánok Önnek!
Budapest, 2023. június 30.
Tisztelettel:
Menczer Tamás
kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkár
/posztok.hu


️

4 éve indult a Falusi CSOK. 



18 vagy 19 milliárd eurót kér a Bizottság arra, hogy ezeket a kamatokat ki tudja fizetni úgy, hogy közben mi egy fillért sem kaptunk abból a pénzből, aminek most a megnövekedett kamatterhéhez kellene…