Budakörnyékiek figyelem! Tovább küzdünk az agglomerációs tömegközlekedés fejlesztéséért

összesen 75 új modern környezetbarát busz közlekedik majd,
🟢károsanyag-kibocsátásuk kisebb, sűrített földgázzal (CNG) üzemelnek
106 utas szállítására alkalmasak!

Az első hat autóbusz a solymári és nagykovácsi vonalakon áll az utasok szolgálatába, a többi jármű az utastájékoztatási eszközök szerelése után, fokozatosan kapcsolódik be a budai agglomerációs Volánbusz-vonalak közlekedésbe, Budakeszi és Budaörs térségében.

️ Megépítjük az M1-es autópálya pátyi lehajtóját és a Pátyot nyugati irányból elkerülő utat is 6 milliárd forint kormányzati finanszírozással. Várhatóan az év végére el is készülnek.

A budakeszi buszsáv már a tervezési és engedélyezési szakaszban van, annak megvalósulását a Kormány 586 millió forinttal finanszírozza.

Borge Brendével még norvég külügyminiszter korában dolgoztunk együtt sokat, amikor kifejezetten jó baráti kapcsolatot tudtunk felépíteni. Ő ma már a Világgazdasági Fórumot vezeti.

Áttekintettük az…

A Jobbik nem tette zsebre azt, amit Rétvári Bencétől kapott.

Nézd meg a videót és küldd tovább!

Üzenem az összes brüsszeli bábnak, akik elvennék a Hazám szavazati jogát, hogy rátok SOHA SENKI nem szavazott, míg nálunk 12 éve 2/3-al választanak irányt a magyarok!

️Ezt nézd meg! Csodagól egy csodálatos embertől! Az amputált lábú lengyel focista, Marcin Oleksy kapta meg a FIFA, legjobb gólnak járó Puskás-díját. Szívből gratulálok!

A dollárbaloldal Soros régi receptjét követve bele akar minket sodorni a háborúba.
️A spekulánsnak mindegy, hányan halnak még meg az értelmetlen harcban: neki csak a bevétel számít.
A kilóra megvett…

️ A Völgység - kiemelten Kakasd és Bonyhád - lesz a téma a Retro Rádióban március 12-én, vasárnap 9.00 órától!

A híres kakasdi faluházat, a bonyhádi Ermel-Vojnits sírkápolnát és a helyi székely, sváb…

A NATO-bővítés parlamenti vitája alatt különböző svéd és finn médiumok kérdezik Nacsa Lőrincet, a KDNP szóvivőjét.️
👉 Álláspontunk egyértelmű: a tagságot támogatjuk, de ezzel együtt elvárjuk a…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média