Megtiszteltetés számomra, hogy életének utolsó éveiben közel kerülhettem Mészöly Kálmánhoz. Mivel anyósom férje volt, egy család voltunk.

Amikor én a családba kerültem, Kálmán bá’ sajnos már nem volt túl jó állapotban, de péntek esténként vagy vasárnap délben azért még időnként mesélt, sztorizott, és én örömmel hallgattam. Akár ugyanazt a történetet hallgattam meg szívesen többször is. Megtisztelőnek és szinte hihetetlennek, a Jóisten különös ajándékának éreztem, hogy egy asztalnál ülhetek vele, a bajnokkal, a legendás labdarúgóval. Tudtam, hogy a sporttörténelem múlhatatlan alakja beszél hozzám. Egy kedves, nagyszívű embert ismertem meg benne, aki soha sem éreztette azt, hogy olyan tehetsége volt és olyan sikereket ért el, amelyekről én csak álmodtam. Hosszú beszélgetésekre már nem volt mód, de például emlékszem, amikor kérdeztem, hogy „Kálmán bá’, a büntetőket hova rúgta?”, csak lazán az ujjával mutatta, hogy le, a jobb alsóba.

Sajnos ez a néhány történet is hamar „elmúlt” a találkozásoknál, az elmúlt években az egészségi állapota folyamatosan és sokat romlott. Amikor 2018-ban átvette az MLSZ életműdíját még újra erőt merített valahonnan, újra nagy formát futott, örült, hogy szeretik, fantasztikusan beszélt. Ez a lendület akkor még rövid ideig kitartott, de aztán a betegség tovább porlasztotta a Sziklát.

Ez a család dolga, de talán ebben a pillanatban tudhatja mindenki, aki Mészöly Kálmánt tisztelte és szerette, hogy a Jóisten mellett anyósomnak, Bardi Gyöngyinek – a világ valaha volt legjobb röplabdázójának – köszönhető az, hogy Kálmán bá’ eddig élt. Bardi Gyöngyi a pályán is mindig száz százalékot nyújtott, és így tett otthon is. Óriási szeretettel, elképesztő erővel és odaadással ápolta a férjét hét kemény éven át. Mindent és még annál is többet tett segítségre szoruló férjéért. Anyósom, feleségemhez és édesanyámhoz hasonlóan kemény asszony, a mi családunkban kemény asszonyok vannak.

Az utolsó időkben Kálmán bá’ talán a mi kisfiunkra reagált még a leginkább, az egyéves gyereknek integetett, grimaszolt.

Tegnap este a szenvedései befejeződtek. Azt hiszem, megkönnyebbülés volt már ez neki.

A család nevében köszönöm mindenkinek a szeretetet, a megemlékezéseket, a kedves sorokat.

Látom, vannak, akik az írják, hogy ellentmondásos volt a megítélése…

Mivel egy nagy ember elment és gyászolunk, nem szeretném ezt minősíteni. Csak annyit szeretnék írni, hogy ez nem igaz. Mészöly Kálmánnak nem volt ellentmondásos a megítélése. Akik szerették, tudták, hogy őszinte, érzelmes ember, kimondja, ami a szívét nyomja. De soha nem akart megbántani senkit. Akik szerették, így szerették. És ők nagyon sokan vannak.

Kálmán bá’, mindent köszönünk!

Nyugodj békében!