Megépül az M1-es autópálya pátyi lehajtója.
Zajlik a budakeszi buszsáv tervezése.
100 zéró károsanyag-kibocsátású elektromos busz áll forgalomba, ebből 40 a budakörnyéki régióban fog közlekedni, 10 már most is elérhető a Budakeszire utazóknak.
Napi 9-szer közlekedik KISS emeletes motorvonat az Esztergom-Budapest vonalon, Piliscsabán pedig több vonat áll majd meg.
5 budakörnyéki településen 23 utca, 4 járda és 2 országúti szakasz kerül felújításra, illetve megépítésre.🧰

️Csodát nem ígérek, csak a munkámat.

Vidéken élni jó
Ma délután Mecséren nyitottam meg a "Vidéken élni jó" elnevezésű rendezvényt. Jobb címet, nevet egy rendezvénynek nem is lehetett volna találni. Hiszem azt, hogy ma mecsérinek lenni…

Székelyföldi megyei és önkormányzati vezetőkkel találkoztunk Csíkszentsimonban, ahol átbeszéltük közös dolgainkat és az előttünk álló feladatokat. 🤝
Sorsdöntő választás előtt állunk, azonban az…

A fiatalok családra, gyermekekre vágynak.

A 2010-ben felálló Orbán-kormány a magyar családok pártjára állt, az elmúlt tizenkét évben nem volt olyan év, amikor a magyar családok helyzete ne javult…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média