"Elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában még ország ilyen böszmeséget nem csinált. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz." -…

Az őszödi beszédnek ma a politikai emlékezete él leginkább velünk, de ennek volt egy gazdaságpolitikai, nagyon súlyos következménye az ország számára: éveket vettek el az emberek életéből csak azért,…

15 éve ezen a napon derült ki ország-világ számára, hogy Gyurcsány és szövetségesei hazudtak “reggel, éjjel meg este”, hogy kormányzás helyett félrevezettek mindenkit, hogy a csőd szélére vezették…

Kora reggel óta ülésezik a Közösségi Élet Újraindításáért Felelős Operatív Törzs. Az ülést követő sajtótájékoztatót hamarosan élőben követhetik itt, a Facebook-oldalamon.

Gyurcsány Ferenc megrögzött hazudozó, most újra hatalomra tör. Feleségével együtt újra a hazugság, a csalás és az ámítás fegyverével akarják kizsigerelni Magyarországot bábfiguráik segítségével. A…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média