Én a hisztéria helyett a nyugodt megoldások híve vagyok.
👉 A Nagykovácsiban élőket korábban biztosítottam arról, hogy csak akkor valósulhat meg beruházás a településen, ha azt a lakók támogatják.
Szél Bernadett Képviselő Asszony kérdésére az általam elmondottakat a Miniszterelnökség is megerősítette.

Generációk nőttek fel a kezei között!
Megszolgálta a Pedagógus Szolgálati Emlékérmet.
Sehr verdient, Mutti!
Szívből gratulálok édesanyám kollégáinak, egykori tanáraimnak, akik szintén elismerésben…

Napló/1277: Ma délelőtt 2023. január végéig állítottuk össze a Hungarikum Liget programját dr. Sütő Linda, Lenkei Róbert, Kárpáti Árpád, Schefler György és Hágen Ádám munkatársaimmal.

Olvastuk Niedermüller Péter kommentárját a tegnapi magyar válogatott meccs után, hogy inkább ír lenne, mint magyar - ezért vittünk ma neki egy szimbolikus repülőjegyet Írországba.…

Ma délután fogadtam Tánczos Barnát, Románia környezetvédelmi, vízügyi és erdőgazdálkodási miniszterét.Bízom benne, hogy a mai találkozó az országaink közötti vízügyi és környezetvédelmi együttműködés…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média