Százezer ember otthona, közös felelősségünk.
Dunakeszi, Fót, Göd, Csomád és Csömör együtt halad előre – együttműködésben, a fejlődésért. 

Az a célom, hogy a korábbi 60 mellett újabb 2,5 milliárd forintot behozzak a budakörnyéki fejlesztésekre a választásokig.🤝
Jól haladok, több mint 1 milliárd már megvan.
️
Januárban folytatjuk!
/posztok.hu
Kemény választ kapott Brüsszel az oroszoktól! Miután Magyar Péter főnöke, Manfred Weber megmondta, hogy európai zászlót viselő katonákat kíván Ukrajnába küldeni, Szergej Lavrov, orosz külügyminiszter…


Európa egyre közelebb kerül ahhoz, hogy katonai erőkkel is közvetlenül részt vegyen az ukrajnai konfliktusban - erről beszélt Mark Rutte, a NATO főtitkára a Bildnek adott nyilatkozatában. 
