Ennyi.

A keresztyén művészet Isten ajándéka, a lélek hangja, amely összeköt bennünket, magyarokat a Kárpát-hazában, a szórványban és a diaszpórában egyaránt.

Míg Orbán Viktorminiszterelnök egyértelműen kijelentette, hogy „egyetlen illegális bevándorló sem léphet be Magyarországra”, addig a Tisza Párt vezető politikusa és szakértője éppen az ellenkezőjét…

Magyarországot naponta támadják – mindenért, bármiért, akármiért.
Brüsszelben kitalálnak valamit, ráragasztják, és már indul is a szokásos számonkérés.

És közben mi történik ott, ahol tényleg lenne…

Bővítési stratégia? Sokkal inkább politikai bohózat.

Nem engedjük, hogy Brüsszel ideológia megfontolások mentén feláldozza a nemzeti érdekeinket!

Az Európai Parlamentben már vitát sem lehet rendezni az ukrajnai korrupciós ügyről és az Ukrajnának küldött uniós pénzek sorsáról. A balliberális-néppárti többség ugyanis leszavazta a Patrióták erre…

"Működésben a demokrácia" - ez a felirat áll az Európai Parlamenten.
A nyugat-európai választók egyre inkább az ellenkezőjét gondolják.

Kötelező sorkatonaság️ Mi nem fogjuk a magyar fiatalokat a frontra küldeni!

"Mondják ezt a lengyel és magyar gazdák szemébe!"

Az Európai Bizottság képviselője helyzetértékelést tartott az európai gabonapiaci helyzetről. Épp csak a leglényegesebb dolgok maradtak ki belőle. Itt…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média