Gyurcsány Ferenc közölte, hogy amint Gyurcsány-kormány lesz, ő megmenti a nyugdíjasokat!

De jó!

Már egyszer megmentette őket, emlékezhetünk.

Gyurcsányék úgy mentették meg a nyugdíjasokat, hogy elvették a 13. havi nyugdíjat, a nyugdíjak vásárlóértéke csökkent, a rezsiárak viszont elszabadultak.

13. havi nyugdíj nem volt, horror magas rezsi viszont volt.

Az egész Gyurcsány-korszak egy horror volt.

Mindenkinek, a nyugdíjasoknak különösen.

Ezzel szemben az Orbán-kormány csökkentette a rezsit, és visszaadta a 13 havi nyugdíjat.

A nyugdíjak vásárlóértéke nőtt, és a kormány idős honfitársainknak már ötször nyugdíjprémiumot is fizetett.

Mindössze ennyi a különbség.

A baloldal elvesz a nyugdíjasoktól, az Orbán-kormány megvédi őket.

Azt is fontos tudni, hogy azok a balliberális közgazdászok, akik Gyurcsányék romboló munkáját mindig segítették, már a Tisza Pártnak dolgoznak.

Ilyen például a megszorítások nagy híve, Petschnig Mária Zita, aki mindig tevékenyen segítette a baloldali rombolást, és most már – saját bevallása szerint – a Tisza Pártnak gyárt programot a nyugdíjasokkal kapcsolatban.

A Tisza Párt szakértője megszüntetné a 13. havi nyugdíjat. Mondván, ő jobbat tud. Ismerjük az ilyet, mindig megszorítás a vége.

A lényeg mindig ugyanaz: ha balliberálisok kormányoznak, az idősek vesztenek. Sokat vesztenek.

A kormány és a kormánypártok célja világos: nem hagyjuk, hogy a balliberális politikusok és örökös szakértőik újra a szakadékba lökjék a nyugdíjasokat!

Konkrétan Rónai Egonnal

️ Orbán Viktor és Donald Trump kapcsolatáról,
️ a nemzeti konzultáció sikerességéről,
️ a magyar uniós elnökség eredményeiről,
️ és sok más aktuális témáról...

️ A teljes…

A merényletek után szigorítják a német bevándorláspolitikát.
De változik-e vajon az uniós politika?
Mit mondanak Weberék?

Világszám Fóton

Minden idők legnagyobb magyar stúdiófejlesztésének köszönhetően a fóti komplexum nemzetközi és hazai viszonylatban egyaránt meghatározó eleme lesz a filmgyártásnak.

MINDEN ÉLETHELYZETBEN TÁMOGATJUK A MAGYAR CSALÁDOKAT!
A kormány 2025-ben 754 milliárd forintot hagy a családoknál. Ennek részeként két lépésben megduplázzuk a családi adókedvezményt.

Július 1-jétől,…

A kormány visszaadta az időseknek a baloldali kormány által elvett 13. havi nyugdíjat.

Idén februárban is dupla nyugdíj érkezik, a 13. havi nyugdíjat minden esztendőben kifizetjük az időseknek.

Magyarország a térség Hollywoodja

2010 óta újra szárnyal a filmipar Magyarországon - így a nemzetközi figyelem sem maradt el. Ez legfőképp a magyar filmek sikereinek köszönhető, továbbá annak, hogy…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média