Újévi beszédet mondok Brüsszel Péterről január 1-én, reggel 8 órakor!

Beszédem címe:
Brüsszel Péter egy évének értékelése, a Kicsi legnagyobb hazugságai!

Mert a mi kicsi hősünk megérdemli!
Állítólag, miután szilveszter éjjel beszédet mondott, kiterít egy-egy vörös szőnyeget a Sándor-palota és a Karmelita kolostor elé, és azt kiabálja majd, hogy mindkettő az enyém. A hozzá fehér köpenyben sárga zubbonnyal közelítőket pedig majd a testőreinek hiszi…
De ezzel most ne törődjünk, megteheti, hiszen ő The (little) Man, a (kicsi) férfi!

Megérdemli, hogy a beszédem róla szóljon!

Megérdemli, hiszen ő egy Gyurcsány-díjas igazmondó.
Megérdemli, hiszen ő a családok, különösen a saját családjának védőszentje.
Megérdemli, hiszen a Kazinczy-díj már a zsebben, olyan szépen tudja mondani, hogy “büdös köcsög”, az “idióta agyhalottról” nem is beszélve.
Megérdemli, hiszen ő az éjszakai élet császára, diszkók állnak sorban a kegyeiért, hogy tőlük dobassa ki magát.
Megérdemli, hiszen ő egy fantasztikus újítással úgy tudja megvédeni Magyarországot, hogy közben Weber kérésére lemond a szuverenitásról.
Megérdemli, hiszen ő büszkén viseli a Brüsszel Péter nevet.

Nos tehát, mindenkit várok szeretettel január 1-én, reggel 8-kor!

Az Európai Bizottság 200 millió eurós egyszeri, és 1 millió eurós napi bírságot szabott ki Magyarországra, azért mert nem kér a migrációból és a terrorizmusból. Ez ellen mi is tehetünk: tiltakozzunk…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média