Orbán Viktor javaslata több ezer életet mentene meg!
Nagy kár, hogy Zelenszkij elnök elutasította…

Amit ma a Demokratikus Koalíció a Parlamentben művelt, egyszerűen undorító. Till Tamás brutális gyilkosságának ügyét napi pártpolitikai kreditekre váltani egyszerűen…

Találkozzunk január 3-án ️ Zebegényben 04 óra 15 perckor️ A Málenkij Robot Emléktúra azt az útvonalat járja végig, ahol 80 évvel ezelőtt a dunakanyari svábokat és a kommunizmus útjában levőket…

Napló/2618: A Semmelweis Kollégiumot 1996-ban hirdettük meg. A Nemzeti Fórum egészségpolitikai munkacsoportunk vezetője, Dr. Fejér László szervezte. Az emlékükre állított kopjafának a népfőiskolai…

Cseh Katalin mától a magyar Országgyűlés tagja. A büntetőügyben elhasalt Fekete-Győr András helyét vette át. Azt hiszem, csak ennyit akartam közölni.

Nyomást gyakorolnak Magyarországra?
Az EP új állásfoglalása szerint igen, ráadásul Ukrajna miatt.

-Olaf Scholz megbukott már?
-Igen! Boldog “Fényünnepet”, Olaf!

Jön is a német időközi választás év elején, reméljük, bölcsebben döntenek ezúttal!

Amikor miniszter úr megkérdezte tőlem, tonna ez az elhivatottság a tartalékos katonai szolgálat iránt? Kik a nemesi, katonahős felmenőim? Mondtam, miniszter úr, nem ismerem családfámat, nem tudok a…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média