Meghívlak egy sörre!
Köszönöm, hogy a választókörzet számos településéről ilyen sokan eljöttek Biatorbágyra, hogy egy jót beszélgessünk!🤝
️Szeptemberben a körzet többi településén folytatjuk!

Fáj az igazság?!
A brüsszeli vezetők megsértődnek, ha háborúpártinak nevezzük őket.
Ez igaz a magyar baloldalra, az ó és az új baloldalra is.
Pedig azok.
Ugyanis aki nem akar azonnali és feltétel nélküli…

Hungarikum Liget, Európa Szabadegyetem - A Vámbéry Kollégium előadója volt Keskeny Ernő, korábbi moszkvai és kijevi nagykövet és Stier Gábor, külpolitikai újságíró, elemző, publicista.

2010-ben nem hitték el nekünk, hogy kormányzásunkkal egymillió új munkahely jön létre. Ma abban kételkednek, hogy 2030-ra az 5️⃣ legélhetőbb tagállam közé kerülhetünk. Pedig a közbiztonságban például…

Erős gazdasági kapcsolatok kötnek össze bennünket Japánnal, közel 200 japán cég működik Magyarországon, a politikai kapcsolatok is kitűnőek.
Hivatalomban fogadtam Japán új budapesti nagykövetét, Ono…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média