Fontosnak érzem először azt leírni, hogy tegnap este mi már a 71. perc tájékán győztünk, amikor Varga Barnabás állapotát stabilizálták. Aztán a 100. percben újra győztünk!

Nyertünk az ellen a Skócia ellen, amely döntetlent ért el a bennünket legyőző Svájccal szemben. Az első meccsen ott lehettem Kölnben, a vereség után a hazaúton számos írást, értékelést, elemzést elolvastam. Sokan érezték bölcsnek magukat, ragadtak klaviatúrát, és leírták, hogy kérem, nincs itt semmi látnivaló, Svájc jobb játékosokból áll, akik jobb csapatokban játszanak, ráadásul többet játszanak, és egyébként is, a kispadunk is gyengébb, így hát kikaptunk.

Kerestem a fejemben, hogy mi a bajom ezekkel a cikkekkel, hiszen a bennük szereplő tények bizonyára igazak. Rájöttem, hogy a problémám a megközelítés, mert ezek a cikkek kivétel nélkül azt sugallták, hogy ez a normális, kikaptunk a jobbtól, húzzuk össze magunkat, és örüljünk, hogy lyuk van a fenekünkön. Az én érzésem, megközelítésem egészen más. Az én megközelítésem az, hogy igen, lehet, hogy az ellenfél jobb játékosokból áll, lehet, hogy jobb csapatokban és többet játszanak, de még így is majdnem sikerült visszajönnünk Svájc ellen 0-2-ről! Úgyhogy ne összehúzzuk magunkat, hanem húzzuk ki magunkat!

Az említett cikkeket jegyző bölcsek azt is írták, hogy túl nagyok az elvárások, felelőtlenek vagyunk, túl nagy a hype, ahogy divatosan mondani szokták, a realitást mutató adatokkal, számokkal kellene foglalkozni. Kétségtelen, a számok, adatok fontosak, de ezek a bölcsek csak azt felejtik el, hogy nem számok fociznak, hanem emberek fociznak, akik kétségkívül jellemezhetők számokkal és adatokkal, de ennél sokkal több van bennük, például vannak bennük érzések, van bennük hit, vannak céljaik, sőt bizonyára vannak álmaik is. És igen, egy sportoló csak úgy mehet fel a pályára, hogy én fogok nyerni. Lehet, hogy az ellenfelem jobb, lehet, hogy jobb csapatban és többet játszik, lehet, hogy tízből kilencszer megverne, de ez ma a tizedik lesz! Ma én fogok nyerni, ma mi fogunk nyerni. És meggyőződésem, hogy a magyar csapat kapitánya helyesen beszélt, amikor a kijutás után azt mondta a szurkolóknak, hogy ezen az Eb-n felejthetetlen teljesítményt fognak nyújtani. Mégis mit kellett volna mondania? Hogy az ellenfeleink jobbak, cél a tisztes helytállás?! Nem!

A sportoló nem politológus vagy elemző, hogy egyrészt-másrészt mondatokat mondjon. A sportoló nem azt mondja, hogy persze egyrészt nyerni szeretnénk, másrészt az ellenfél sokkal jobb, így a győzelmünk nem nagyon lehetséges. A sportoló egy hős, egy példakép, neki azt kell mondania, hogy mindenkit meg akarunk verni! És ebben hinnie is kell. És ha a sportoló így gondolja, és hisz benne, akkor a szurkoló miért tenne másként? Ha nekem azt mondanák, hogy egyszerre játszunk az angolok, a németek, a franciák és a portugálok ellen, akkor is azt mondanám, hogy nyerni fogunk. Mert mi vagyunk a magyarok! És ha nem sikerült, akkor sem dől össze a világ, akkor tudomásul veszem, hogy ez nem a fent említett tizedik alkalom volt. De legközelebb nyerni fogunk! Ahogy nyertünk az angolok és a szerbek ellen oda-vissza, és ahogy tudtunk nyerni a németek ellen is Németországban. És ahogy nyertünk a skótok ellen is, azok ellen a skótok ellen, akik döntetlent játszottak a bennünket legyőző Svájc ellen, tehát – a számok alapján – nekünk nem szabadott volna nyernünk. Csakhogy nem a számok az igazán fontosak. Az emberek az igazán fontosak, és a csapat az igazán fontos. A Csapat, a Magyar Csapat győzött. Mert tud győzni. A számok közül most csak egy fontos, a 100-as. Akkor jött a mi „gyenge” kispadunkról egy játékos, aki, ha jól értem, nem olyan régen még a nem túl acélos Újpestbe sem fért be. Jött és eldöntötte. Mert nem azon gondolkodott, hogy a számok alapján ő itt nem lehet főszereplő. Magasról tett a számokra, a győzelem iránti vágy vezette. A válogatottnak volt célja, hitt benne, és rengeteget dolgozott érte. Aztán eljött a 100. perc…

Varga Barnabás, gyógyulj meg!