Reformátusként sem tudok elmenni szó nélkül Perintfalvi Rita teológusnő megszólalása mellett, amelyben a kálvinisták mellett Székely János katolikus püspököt is méltatlanul rágalmazza, majd a történelmi egyházainkat - főleg a református és a katolikus egyházat - kollektív bűnnel vádolja meg és bocsánatkérésre szólítja fel.

De nézzük a tényeket!
️ Perintfalvi folyamatosan ’női teológusként’ hivatkozik magára, de ezt szinte csak arra használja, hogy a saját egyházát, az elvileg vele egy hitet, világnézetet vallókat támadja
️ ezzel nemcsak beáll a liberális egyházellenesek táborába, hanem belülről érkezve énekli fel a kánonjuk kívánt toposzait a “maradi, bűnös, nőellenes” egyházról (a megfelelő jelzők a Rákosi-korszak aktáiból tetszőlegesen behelyettesíthetőek)
️ a szívhangrendelet kapcsán pedig azt álságosan „céltalan, bántalmazó, pszichoterrornak” bélyegzi.
Kedves Rita! Engedje meg, hogy nőként és anyaként felhívjam a szabályozás céljára a figyelmét. A célra, ami nagyon is valós és amit nőként zsigerileg kéne éreznie, teológusként pedig védenie: a megfogant magzat, az élet megmentése az egyik cél. Egyetlen üzenet az érdekképviselettel nem rendelkező magzattól az édesanyjának arról, hogy él. (Ez lehet a pici szív pulzálásának kihangosítása vagy annak kiábrázolása a képernyőn.) A másik cél a válságban lévő anyuka tájékozott döntésében való segítése, mert annan lelki következményei rá és családjára nézve is súlyosak. Ezt egy lelkipásztor tudja igazán, mert sokszor életvégi beszélgetésekben szakadnak fel a sebek és ő láthatja az összefüggéseket házasságok tönkremenetelével, függőségek kialakulásával, lelki betegségekkel. Nemcsak joguk, kötelességük is megszólalni e kérdésekben az egyházak képviselőinek!
️ Székely János püspök, az MKPK elnöke, az Egyház társadalmi- és morális tanításával összhangban nyilatkozik meg. Következetesen, szeretettel, szelíden, de az evangélium szellemét képviselő határozottsággal. Ha Ön valóban teológus, aki habilitációra készül, akkor tudja, hogy ez nem gender-ellenesség és nem női emancipáció-ellenesség, ahogy ezt hamisan állítja.
️ Ön azt kérdezi, hogy Székely püspök, hogy mer megnyilatkozni a témában. Kedves Rita, úgy, hogy keresztényként, papként, püspökként és az MKPK elnökeként kötelessége felemelnie a szavát az élet védelmében. Ez megint egy olyan dolog, amit Ön pontosan tud.
️ És végül a Katolikus Egyház és a Református Egyház támadása kapcsán. Ön valamilyen abszurd logika mentén “kollaborációról” beszél, ami egy “elnyomó rendszert” szolgált ki. Tisztában van azzal, hogy kollaborálni csak megszálló ellenséggel vagy diktatúrában lehet? És azzal, hogy Magyarországon demokratikus, nagy legitimációjú kormányok voltak (amik attól, hogy Önnek nem tetszettek, nem démonizálhatók és cimkézhetők)?
️ S végül, azzal tisztában van, hogy az elmúlt 16 évben az állam és az egyházak egymástól függetlenül, elválasztva, de együttműködve, partnerként működtek? Ahogy az egy keresztény civilizációjú, modern demokráciában működőképes és helyes.

Hann Endre szerint nem igaz, hogy "VÉGE VAN!"

Folytatódik az a tendencia, ami júliusban már érzékelhető volt. A Tisza tetőzött és lassú apadásnak indult, a Fidesz támogatottsága viszont megindult…

Most akkor tagja Magyaország a Kárpáti8-nak, vagy sem?

Így verte át és alázta meg a Tisza-frakciót Magyar Péter a Médiatanács tagjairól szóló szavazáskor!

A kutya és az ember kapcsolata. Avagy a mi Gerzsonunk története. Részlet a Poros cipő podcast felvételből

Mivel dr. Sasi-Nagy Edit tiszás elnök szelektíven csemegézik az általam hivatalos levélben írtak vagy éppen zárt ülésen tett nyilatkozatom kapcsán, a transzparencia jegyében ezt is feltöltöm.

Nem mi…

Magyar Péter azt ígérte, több jóléti intézkedést AZONNAL be fog vezetni a Tisza-kormány. Ezeket az ígéreteit nem tartotta be. Három hónapnyi (júniusi, júliusi, augusztusi) összeggel tartozik a magyar…

Na, tegnapról mára virradóra Ausztria és Ukrajna után most melyik szomszédos ország kormányfőjét, miniszterét zavarta el a qrva anyjába higgadt, “kőprofi diplomataként”
Magyar Péter?
Ennyi.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média