️Közel 1000 oldalnyi adattal és információval segítjük a Végrehajtási Visszaéléseket Feltáró Vizsgálóbizottság munkáját.
Ott voltam a tömegben, mikor 2002-ben megnyílhatott a Terror Háza Múzeum. Felemelő volt megélni, hogy a barna és vörös terror borzalmainak helyszíne, ami Budapest szívén ejtett vérző sebként állt korábban a belvárosban, méltó, szakrális múzeumi térré válhatott.
Ez lett a Terror Háza Múzeum az Andrássy út 60. szám alatt 2002-ben, az első Orbán kormány idején.
20 évvel később abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy a Szent István Intézetet vezetve társszervezője lehettem a Terror Háza Múzeum két évtizedes fennállását ünneplő konferenciának, “Vörös csillag a kereszt ellen” címmel.
Erre a napra azóta is mindannyian emlékezünk, mert épp ezen a hajnalon, 2022. február 24-én indult el az immár 4 és fél éve tartó pusztító háború a szomszédunkban.
A konferenciát is beárnyékolták a frissen érkező hírek - megdöbbentő, ahogy hozzászokott azóta a világ ahhoz, hogy két európai keresztény nép gyilkolja egymást, és szándék sem látszik már a konfliktus tárgyalásos lezárására…
A konferenciánkon felszólaló kiváló emberek sorsa is nagyot fordult azóta, a mai nappal pedig a kiváló történész-főigazgató asszony, Schmidt Mária közzétett posztjában annyit írt Kovács Ákos dalát idézve: “valami véget ért”.
A hihetetlen emlékezetpolitikai missziót betöltő Múzeum története (fogalmazzunk eufemisztikusan) új szakaszba lépett, ahogy számos, az elmúlt korszakban épp csak szárba szökkent nemzetépítő gondolat, kezdeményezés, szellemi műhely is megbélyegzett, eltörlendő, átkos minősítést kapott a hatalomra került, attól megrészegült “rendszerváltók” ítélőszékétől.
Fájdalmas, még fel sem fogható nemzeti veszteségek, nehezen reparálható kulturális rombolás tanúi vagyunk.
Mégis, hadd idézzem most e több mint négy éve tartott konferenciánkon felszólaló megboldogult Kozma Imre atya gondolatait:
“Jézus arra szólította követőit: győzzétek le a rosszat jóval! Ennek a csodálatraméltó gyümölcsei termettek meg itt, az Andrássy út 60. szám alatt, ebben a földi pokolban, ahol olyan emberek szenvedtek el üldöztetést, fájdalmat, akiknek szíve Istenben volt lehorgonyozva.”
Igen, ha szívünk Istenhez köt minket, minden reménytelennek tűnő helyzetből lehetséges szabadulás. Ahogy múzeummá lényegülhetett át a terrornak a háza, úgy válik majd törvényszerűen múlttá minden szellemi erőfeszítés, amely homokra és gyűlöletre épül.
Addig is köszönet mindenkinek, aki megálmodta, megvalósította, élettel, tartalommal és lélekkel töltötte meg a Terror Háza Múzeum falait! Megtiszteltetés, hogy a Szent István Intézettel kicsinyke részünk lehetett nekünk is ebben a fantasztikus misszióban!
🙏
(Beteszem a kommentek közé Kozma atya elhagzott gondolatait, nem is beszéd, sokkal inkább igehirdetés volt az.)
/posztok.hu
Hol van a pénz, tiszások?
A Tisza-kormány 74,6%-ról 77,5%-ra emelte a 2026-os GDP-arányos államadósságra vonatkozó várakozásait. A Covid-válság éveit leszámítva utoljára 2012-ben volt ilyen magas a…
️Durva belső kritika érte a Tisza kormányt
️ újratervezés és tisztújítás