Amikor a politika már a magyar tudomány és a tehetséggondozás jövőjét is felülírja, ott érdemes nagyon figyelni.

Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus döntése, hogy elvi okokból lemond a Corvin-láncról és a testületi tagságáról, önmagában is súlyos üzenet. Különösen úgy, hogy mindez összefügg az általa alapított Élvonal Csúcskutatási és Tehetséggondozó Alapítvány körül kialakult helyzettel.
A Tisza-kormány felbontotta az Alapítvánnyal kötött hosszú távú finanszírozási megállapodást, miközben az Élvonal és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ állami kézbe kerül.

Krausz Ferenc azt is kifogásolta, hogy a Corvin-lánc Testület a kialakult helyzetben még a tényeken alapuló, tisztességes vita fontossága mellett sem állt ki.

Lehet korábbi kormányzati döntéseket felülvizsgálni, lehet támogatási rendszereket átalakítani.

De a magyar tudomány, a kutatás és a tehetséggondozás nem válhat politikai leszámolások terepévé.
Ha egy Nobel-díjas magyar tudós úgy érzi, hogy mindezek után elvi okokból már nem tud egy ilyen rangos állami közösséghez tartozni, azt nem lehet egyszerű személyes döntésként elintézni.

Ez súlyos figyelmeztetés. Arra, hogy vannak értékek, amelyeknek a napi politikán felül kellene állniuk. Szomorú látni, tapasztalni, hogy egyre távolodunk ettől a nemzeti minimumtól…

Németh Balázs:
A Tisza-kormány mindent megígért, aztán cserbenhagyta az azbeszttel szennyezett települések lakóit! Ebből lett elege Szombathelynek, ahol fideszes támogatással, közgyűlési határozattal,…

Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus lemondott a Corvin-láncról. Ez a kitüntetés a Szent István-rend után következő legmagasabb magyar állami kitüntetés, amelyet olyan személyek kaphatnak, akik…

️A kormány cserbenhagyta az azbeszttel szennyezett települések lakóit!

Nem vár tovább Szombathely, döntött a közgyűlés! A város önerőből nekikezd a kármentesítéshez, leaszfaltozza az Oladi plató…

A KDNP teljes tisztújításról döntött. Először a helyi szervezetek, majd a vármegyei szervezetek és szakbizottságok, végül az országos vezetés újul meg.

Az alapoktól épülünk újra.

A képmutatás ott kezdődik, amikor valaki azért támad másokat, amit korábban ő maga is megtett.

Tegnap még természetes volt. Ma már botrány.

Magyar Péter tegnapi önmagát már csak archív felvételről…

Panyi Miklós:
A Corvin-láncát visszaadó Krausz Ferenc lépése világos tiltakozás a Magyar Péter által meghonosított közéleti erőszakkal szemben. Nincs olyan ország a világban, ahol így bánnának Nobel-…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média