Így látjuk mi, női képviselők a miniszterelnököt - interjú a Mandindernek, a teljes cikk linkje lent.👇

“A KDNP-s Máthé Zsuzsa szerint Magyar Péter korábban is megalázó módon beszélt másokról. „Magyar nem viseli el a kritikát, és megvan a képessége, hogy úgy hajlítsa a valóságot, hogy a másik embert személyében megsemmisítse. Volt bennem illúzió, hogy miniszterelnökként másként fog viselkedni, de már az alakuló ülésen mutatott megdöbbentő stílusa elfújt minden reményt” – idézte fel. Hangsúlyozta, a Varga Judit által adott interjú minden szava nyomatékot kap, ha valakiben volt is kétség, ma már egyre inkább látható, hogy amiről a volt igazságügyi miniszter beszélt, az igaz.
A képviselő szerint a kormányfő működése erre a stílusra van kiélezve, állandó kellékévé vált, személyes belső kényszer működteti. Megdöbbentő, ahogy perverz örömöt talál abban, hogy személyeskedik, megsemmisít. Mindez kihívás elé állítja az embert, aki normális családból érkezett, és az emberi méltóságát minden körülmények között igyekszik megtartani – tette hozzá.

Máthé Zsuzsa elismerte, szorongással megy be az ülésekre, ahol a korábbi kormánypártokat a világ leggonoszabb embereinek tartják, akik tönkre akarták tenni az országot. „Mindennap megsemmisítő jelzőkkel illeti a nőket, amire nem voltunk felkészülve, és amire nem is lehet felkészülni – vallotta be, kitérve a házelnököt érő megalázó viselkedésre, amire korábban nem volt példa. – Sokan érezhetik úgy, hogy nem erre a szeretetországra szavaztak. Láthatóan a tiszások sem tudják értelmezni, hogy hová kerültek” – mondta. “

https://mandiner.hu/belfold/2026/07/hataratlepesek-noi-kepviseloket-kerdeztunk-arrol-hogyan-elik-meg-magyar-peter-parlamenti-viselkedeset

Pócs János:
A diktatórikus stílusnak, az ellenzéki politikusok, influenszerek zaklatásának örülőknek mondanám, hogy ebben a világban holnap vagy holnapután bárki sorra kerülhet! Ma mi, holnap Önök!

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média