Az elmúlt napokban nagy visszhangot váltottak ki Lannert Judit oktatási miniszter nyilatkozatai, amelyekben az oktatás átalakításának szükségességéről beszélt.

Ezeket követően egyre több hír és találgatás jelent meg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemeskürty István Tanárképző Karának jövőjéről is.

Ami a leginkább megdöbbentő, hogy a kar oktatói, munkatársai és hallgatói nem hivatalos tájékoztatásból, nem szakmai egyeztetés útján, hanem a sajtóból (egy Qubit-interjút követően) értesültek az őket érintő tervekről.
A Nemeskürty István Tanárképző Kar nem egy felszámolandó vagy haszontalan intézmény, hanem egy működő egyetemi közösség. Kiváló hallgatóik vannak, akik hivatástudattal készülnek a pedagóguspályára (akkor, amikor egész Európa tanárhiánnyal küzd), és olyan oktatók dolgoznak a karon, akik nemcsak beszélnek a tanárképzés megújításáról, hanem nap mint nap tesznek is érte; mindezt elhivatottan, szakmai alázattal és innovatív gondolkodással.

Lehet és kell is szakmai vitákat folytatni a magyar oktatás jövőjéről. De ezeknek a vitáknak a tényekre, a tapasztalatokra és az érintettek meghallgatására kell(ene) épülniük.
Úgy tűnik azonban, hogy azok, akik a kormány tagjai közül a kar jövőjéről nyilatkoznak, keveset tudnak arról, mi zajlik annak falai között.

Tudják-e például, hogy a kar létrehozásának egyik célja éppen a magyar tanárképzés régóta ismert hiányosságainak kezelése volt? Tudják-e, hogy a hallgatók már képzésük korai szakaszában intenzív gyakorlati tapasztalatot szereznek? Tudják-e, hogy a kar eddigi rövid működése alatt olyan szakmai együttműködések jöttek létre, amelyekre a résztvevők joggal lehetnek büszkék?

Vagy ismét egy olyan döntés előkészítését látjuk, amelyet politikai motivációból meghoznak, és csak utána keresnek hozzá indokokat?