Vitályos Eszter elnökölt ma a Parlamentben, ő hívta fel a figyelmünket arra, hogy 1937-ben e napon született Wittner Mária, ‘56-os hősünk, aki a nemzet lelkiismereteként országgyűlési képviselőként is szolgált. 2021-ben dunakeszi otthonában készíthettem vele videóinterjút, Sződligeten is besszélgethettünk, hálás vagyok érte!

Barátnőjét, Sticker Katalint mellőle vitték el a siralomházból, 25 évesen végezték ki. Búcsúzásukkor szép hosszú haját féltette. Rá emlékezve írta ezt a verset, már évekkel később. Nagyon szerette, verssorait idézve emlékezem ma én is rá. 👇

Vigyázz a hajamra, hóhér!

Vigyázz a hajamra hóhér
csak most fésülködtem,
nem akarok kócosan menni
az Úr elébe.
Vigyázz a hajamra hóhér,
most nagy útra megyek,
hol megszűnik minden, mi földi
s elhagy az emlékezet.
Siess, hóhér, de vigyázz
a hajamnak ne árts,
méltón akarok menni
a társaim után.
A hajamra vigyázz, hóhér,
többé már nem fésülhetem,
éltem tükre elhomályosul,
kioltja fényét hóhérkezed.

Hosszú útra megyek, hóhér,
odaát várnak már társaim.
Éltünk közös szent harca
holtunkban is összefűz.

Törzshelyem, a Cöli Bisztró a Nyugati mögött - egy pici oázis a magamfajta gluténérzékenyeknek a város közepén. (Nem, ez nem valamiféle úri huncutság, ahogy sokan még ma is gondolják, ez egy autoimmun…

Így nyilatkozik Európa két bevándorláspárti élharcosa, akik elárasztották illegális migránsokkal a kontinenst. Az Európai Bizottság a mostani migrációs paktummal is erre készül, Magyar Péter pedig…

️ Nem mindegy, hogy hozzáad, vagy elvesz a magyar GDP-ből.
Ez az egyik alapvető különbség a vendégmunkások és az illegális migránsok között.

A vendégmunkások legálisan dolgoznak, adóznak és erősítik a…

A Patrióták frakcióülését elnököltem az Európai Parlamentben.

Áttekintettük az aktuális ügyeket és a jövő heti strasbourgi plenáris ülés prioritásait.

Mi, Patrióták továbbra is a nemzeti szuverenitás,…

Az Európai Emlékezet nevű, európai parlamenti képviselőkből álló informális csoporttal idén is megemlékeztünk a szovjet deportálások áldozatairól. A kommunista diktatúra szörnyűségei családok ezreit…

42 percig sikerült elkerülni a személyeskedést Magyar Péternek, de ami utána következett…

Azt a stratégiát, amit ma a magyar kormány követ, hogy adunk az ukránoknak valamit most, és ezért cserébe várunk valamit a jövőben, próbáltuk mi is és próbálta az EU is. Eddig sohasem működött.

Magyar Péter le akart iskolázni, de nagy hallgatás lett a vége!

A kárpátaljai magyarok védelmének garanciáját kérjük a magyar kormánytól

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média