A fiatalság diktatúrája?

A mai korszellem a testkultuszra és a technológia kultuszára épül, miközben azt a tévképzetet kergeti, hogy az örök fiatalság elixírje szinte a zsebünkben van. A fiatalság fogalma ma a sikerességgel egyenértékű, aki nem fiatal vagy legalább nem képes annak látszani, könnyen nevetség tárgya lehet, sőt, egyre inkább láthatatlanná válik.
Míg korábbi történelmi korszakokban a megélt kort, a megszerzett tapasztalatot, a tudást a közösség elismerése és tekintélye övezte, ma egyre kevésbé van így, az idősödés szinte megvetendővé lett.

Egész iparágak épültek a KORszellem áldozatainak megsegítésére, a kárenyhítésre.

Ha pénzed van, szépészeti beavatkozásokkal eltagadható valóságos korod akár több évtizede is; a modern orvostudomány csúcstechnológiáival szinten tartható állapottá szelidíthetőek az öregséggel járó betegségek és a szinte vallássá lett testedzés és életmódkultuszok is jóval fiatalos(abb) küllemet kölcsönözhetnek annak, akinek ideje és anyagi erőforrása van hozzá. Ez mind nagyszerű! Ám ettől még senki nem lesz valóban fiatal.

A technológiai változások ütemét ráadásul ez a tengernyi igyekezet sem képes behozni, óhatatlanul “elavulttá” lesz, aki nem bennszülöttként alkalmaz új technológiákat és aki nem anyanyelvi szinten “beszéli” az azokhoz rendelt varázsszavakat.

Igen, folyamatos és egyre nyomasztóbb lemaradás és kimaradás érzetet kelt mindez és azt a faramuci érzést idézi elő - értelmes, okos és figyelemre érdemes emberekben is - hogy észrevétlen kiöregednek saját világukból. Haszontalanná, feleslegessé válnak.

Eközben soha annyi erőforrást nem állítottunk a fiatalság szolgálatába, soha annyira nem szolgáltuk ki a gyermekeinket, akiket sikerült úgy felnevelnünk, hogy a tekintélytisztelet lassan kivesszen belőlük és akiket arra kondícionált a korszellem, hogy nekik minden jár. És - bár anyagi értelemben elkényeztettük őket - nekik igazi figyelmet alig szenteltünk, minőségi időt alig adtunk nekik, hiszen nevelésük közben próbáltunk magunk is nem (nagyon) lemaradni a világtól. És megfosztottuk őket az igazi felelősségvállalás jellemformáló tapasztalatától is. Erkölcsi tanítások és önfeledt játék helyett pedig teletömtük fejüket felesleges információkkal.

Egészségtelen és frusztrált világot teremtettünk magunk körül, ahol nem érzi magát otthon az eszményeket kereső és - határok hiányában - azok nemléte miatt céltalanná is lett fiatal generáció, akik nyomában ráadásul ott vannak a maguknak teret követelő még fiatalabbak, még érthetetlenebb mémkultúrával, trendekkel és szókészlettel.

És igazán cudarul érezheti magát az a már kevésbé fiatal/már csak fiatalos/koros/öreg vagy agg, aki szó szerint idegenként, egyre bizonytalanabbul bolyong saját életében, próbálva idomulni egy olyan világhoz, amihez nem lehet, talán nem is volna szabad alkalmazkodni.

A fiatalság diktatúrája mindenesetre senkinek nem komfortos, hiszen ha vastörvény létezik, az az idő múlása maga, ami mindenkit egyformán érint.

Ti mit gondoltok erről, különös tekintettel arra, hogy az európai társadalmak elöregedőben vannak?