VANNAK KÖTELÉKEK, AMELYEKET A RENDSZERVÁLTÁS SEM TUD ELVÁGNI...

Tisztán látom a lelki szemeim előtt, ahogy a Sziniszterelnök hajnal óta céltalanul bolyong a nappalijában. Percről percre az órát nézi. Tudja, hogy nem lenne szabad, mégis görcsösen várja a bukott maffiafőnök tusványosi beszédét. Tudja, hogy régen túl kellett volna lépnie rajta. De várja. Várja, mert vágyik rá. Várja, mert nélküle nem tud létezni. Valami mélyen eltemetett, narancsos ösztön hívja. Valami, amit ő maga sem tud legyőzni, sem megmagyarázni.

A jól ismert szalmakalap már napok óta ott pihen a dohányzóasztalon. Nem veszi fel. Csak nézi. De ha a beszéd közben túl erős lesz a visszavágyódás, talán mégis a fejére teszi néhány percre, hogy a lelke újra 2022 nyarán ébredjen fel Székelyföldön.

A telefonja karnyújtásnyira hever a kanapén. Három reakcióposzt már előre meg van írva. Egy dicsérő, egy felháborodott és egy olyan, amelyik egyszerre mindkettő. Még ő sem tudja, melyiket fogja kirakni. Majd a beszéd eldönti helyette. ✍️

És amikor végre megszólal a televízió... a Sziniszterelnök önkéntelenül kihúzza magát a kanapén, és halkan tapsolni kezd. Néha bólogat. Néha tiltakozva csóválja a fejét. Néha ugyanarra a mondatra egyszerre csinálja mindkettőt. Gyűlöli. Imádja. Menekülne. Visszamenne. Már ő sem tudja, melyik érzés az övé, és melyiket örökölte.

És amikor senki sem látja... lehet, hogy egy-egy mondat után csendben sírni kezd. Nem a beszéd miatt. Hanem mert rájön, hogy vannak függőségek, amelyekből a rendszerváltás sem tud kigyógyítani.