HOPPÁCSKA!!! Írnom kell a Szívemcsücske Kormánybiztosnak, hogy sürgősen hangolja át egy picit SZINIminit, mert mostanában valahogy nem olyan gördülékenyen káprázatos a kommunikációja, mint ahogy azt tőle megszokhattuk!
Nem tudom, eddig mit babrálgatott, tekergetett és állítgatott rajta, de csinálja újra pontosan ugyanúgy, mint korábban!

Végig arról volt szó, hogy olyan köztársasági elnököt választunk, aki még a nyomi narancsosoknak sem okoz azonnali szélütést , erre SZINI úgy konferálja fel a Vidéki Prókátort, hogy sokáig azt hitték róla: azonos vele, és két éven keresztül ő írt álnéven! ✍️

HÁT EZEK SZERINT ANNYIRA ÁTLÉNYEGÜLT VELE, HOGY KIZÁRT A FÜGGETLENSÉGE!!! 🤝🧠

JAJA!!! Én is emlékszem! Még a szójárásuk is egyezett, de basszus, még a vesszőhibáik is ugyanott voltak! ✍️ A Prókátor kicsit murganyuszi volt , beszart a bukott narancsdiktátortól , bezzeg SZINI NEM!!! 💪💙

De visszatérve a függetlenség kérdésére…

NA ÉS?????
Ha csüng rajta, hát csüngjön! ️Ha a fejében kizárólag a SZINI-univerzum létezik, hát létezzen!
Ha már azt sem tudják, melyikük írta a másikat, akkor végre valóban eggyé vált az ember, az eszme és a vesszőhiba! ✍️

EZ A RENDSZERVÁLTÓI ÁT- ÉS ÖSSZELÉNYEGÜLÉS!!!

És ha arra várnánk, hogy egy köztársasági elnök a poshadt maradéknarancsosok ️ meg a mihasznák ízlését is elnyerje, akkor az bizony sohanapján, kiskedden következne be!

ÁRADJON A PUSSZANCS!
Ritus

Miért kellett megszüntetni a Hazajáró című műsort? Kérdeztétek tőlem reggel az élő videóban! Itt a válaszom! Minden beszántanak, aki érték! A videó Erdélyben készült ma reggel.

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média