Ha megszólalt benned egy hang, hogy oszd meg a történetedet, hallgass a Szentlélekre és küldd el nekünk tanúságtételedet!
️
Múlt héten indítottuk útjára a ,,Szívemre hallgattam" rovatot a 777-en,…
SZÉGYELLJÉK MAGUKAT A NARANCSOSOK!!! 

Rendszerváltó vértestvéreim! 
Szeretnék mindenkit nyugalomra inteni a Vitnyéd körül kialakult migrációs bla-bla, befogadóközpontos bla-bla, valamint az ezekre épülő másodlagos és harmadlagos bla-blák ügyében. 


Bevallom nektek őszintén: MÉG engem is ÖSSZEZAVART az a rengeteg bla-bla, amit a Sziniszterelnök ezzel kapcsolatban összehordott... 😵


Pedig én már évek óta követem a Kedves Vezetőt, végighallgattam több száz órányi felszólalási bla-bláját, túléltem az összes parlamenti bla-bláját, kampánybla-bláját, EP-választási bla-bláját, sőt egyszer egy teljes sajtótájékoztatóját is, ahol 70 percig kizárólag bla-blákat hordott össze különböző nyelvtani szerkezetekbe csomagolva. 😵📺
DE EZ A MIGRÁNSTÁBOROS BLA-BLA MÉG NEKEM IS TÚL NAGY FALAT!!! 😵🤯
Mert a Kedves Vezető elmondta, hogy a narancsosok migránsokat akartak behozni. Aztán elmondta, hogy titokban akarták behozni őket egy rendelettel. Utána elmondta, hogy kerítést is építettek volna ellenük, amit ők nem bontanak le. Aztán azt is, hogy közpénzből csinálták mindezt. Közben kiderült, hogy a határokat is lezárnák. Vagy megnyitnák. Vagy lezárnák a megnyitás előtt. Vagy megnyitnák a lezárás után. 



Őszintén szólva ennyi bla-bla után már azt sem tudom, hogy ki akart kit befogadni, hová akarta befogadni, és egyáltalán Vitnyéd létezik-e, vagy az is csak egy metaforikus bla-bla. 
️😵
DE EGY DOLOGBAN BIZTOS VAGYOK!!! ☝️
A NARANCSOSOK HAZUDNAK!!! 

MERT ŐK MÁR AKKOR IS HAZUDNAK, AMIKOR KÉRDEZNEK!!! 

Ezzel szemben a Kedves Vezető teljesen világosan és egyenesen kommunikál. Lehet, hogy közben van némi bla-bla. Lehet, hogy van egy kis kerülőút. Lehet, hogy néha a mondat eleje és a vége között három különböző valóság halad el egymás mellett.
️

DE AZ Ő BLA-BLÁJA LEGALÁBB ŐSZINTE ÉS ÉRTHETŐ!!! ☝️

És amit biztosan tudok ennyi bla-bla után is, hogy sem Vitnyéden, sem Vitnyéd mellett, sem Vitnyéd alatt, sem Vitnyéd felett, sem Bla-Bla-Földén nem létesül semmiféle befogadóközpont. 

️
Ezt a Kedves Vezető mondta. SZEMÉLYESEN! 
☝️
És ha valaki azt mondja, hogy tegnap még valami mást mondott, az csak újabb narancsos bla-bla. 


És mindezek fényében csak magamat tudom ismételni: ✋😤
SZÉGYELLJÉK MAGUKAT AZ ÖSSZE-VISSZA BLA-BLÁZÓ NARANCSOSOK!!! 


ÉS ISTEN ÁLDJA A MINDIG EGYENESEN, ŐSZINTÉN, VILÁGOSAN ÉS KELLŐ MENNYISÉGŰ BLA-BLÁVAL KOMMUNIKÁLÓ SZINISZTERELNÖKÖT!!!
🙏✨
Ha megszólalt benned egy hang, hogy oszd meg a történetedet, hallgass a Szentlélekre és küldd el nekünk tanúságtételedet!
️
Múlt héten indítottuk útjára a ,,Szívemre hallgattam" rovatot a 777-en,…
Mi jár a fejemben?
Hamarosan nyaralási szezon, 4 munka a Balatonnál.....munka és nyaralás egybe kötve
legjobb kombó szerintem. Mindenkinek kellemes estét, nekem a mai nap nagyon eredményes volt. Ezt…
Magyar Péter fideszesként, a Diákhitel Központ vezetőjeként is szerkeszteni akarta a Mandinert, még 2020-ban.
Nem sikerült neki, mivel sem címlapra nem került, sem a vele készült interjú nem jött le,…
️
️
️
️
☝️Ahogy mondani szokták a hülyeség vagy hazugság kétszer körbejárja a földet mire az igazság még csak a szárnyát kezdi bontogatni. Így van ezzel a propagandasajtó is.
Megtisztelő, hogy egy napon…
Jégkárok után szólítom az agrárminisztert a lelkiismeretemént
️