A légicsapás az észak-szíriai Aleppó térségét vette célba.
A katolikus néphagyományban nagypéntek mindig is a szigorú böjt és a…
Interjú Fábián Éva mesemondóval, népdalénekessel, édesapja szabóműhelyéről, a mesemondásról és a…
A székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatója szerint az a…
Legalább 36 szíriai katona meghalt egy izraeli légicsapásban, amely…
A filmtörténet egyik legsikeresebb alkotását, a 11 Oscar-díjjal jutalmazott Ben…
Húsvétkor változik a MÁV–Volán-csoport járatainak közlekedési rendje, valamint…
Az angol szövetség vizsgálatot indított.
Az angol szövetség vizsgálatot indított. 😮
Még Magyar Péter is elhitte, hogy perdöntő bizonyítékot őrizget, de aztán jött a rögvalóság.
Persze most sokan nem hisznek varga Judintak, nevetnek rajta és azt írják: “Tóni, szép mesét írtál!” Kedves hölgyeim és uraim, ezt a történetet nem Tóni írta, mert ilyen pszichothrillert csak az élet…