A mentők szóvivője cáfolta, hogy a hétvégén vidékről rendelnek fel mentésirányítókat és azt is, hogy Pest Vármegyében csak három gyermekügyelet működik.

Ha valaki felhívja a központi ügyelet 1830-as számát, rögtön egy szakemberrel, szükség esetén orvossal is tud beszélni, hamisak az új ügyeleti rendszerről szóló rémisztgetések. Jól működik a szisztéma, amelybe az év során a főváros is bekapcsolódik majd – mondta el lapunknak a Mentőszolgálat szóvivője.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye