Műteni kell a volt focistát, miután Rácz Jenő kiütötte a Sztárboxban

*

Kabát Péter, egykori focistát műteni kell a térde miatt, aki a Sztárboxban sérült meg, miután Rácz Jenő kiütötte – számol be a Blikk.

A kiütés után Kabát ijesztően rogyott össze a ringben, az eszméletét is elvesztette. Párja, valamint az orvosi stáb azonnal be is szaladt hozzá. Végül néhány perc döbbent csend után az egykori labdarúgó fel tudott kelni, de láthatóan hatalmasat kapott.

A sportoló közösségi oldalán osztotta meg a hírt a követőivel, miszerint sajnos nem sikerült megúsznia az operációt, és már szerdán kés alá fekszik.

„Na végül nem kerülöm el a műtétet sajnos, holnap reggel operálják a térdemet, úgyhogy drukkoljatok nagyon” – írta Kabát Péter a 24 óráig elérhető Instagram-történetében.

Érdekesség:

Eljárás is indult a szóban forgó Sztárbox rész miatt. Bejelentés nyomán az RTL november 19-i Sztárbox című adását vizsgálta a médiatanács: a műsorszám egyik kifogásolható jelenete Kabát Péter és Rácz Jenő mérkőzése volt, amelyben Rácz Jenő kiütéssel legyőzte az ellenfelét.

A földre kerülő és eszméletlen Kabát Péter orvosi segítséget követően tudott csak lábra állni, és részt venni az eredményhirdetésen. az NMHH szerint a hatósági ellenőrzés alapján a műsorszám a kiskorúak személyiségfejlődését kedvezőtlenül befolyásolhatta, ezért a médiatanács most induló eljárásában azt vizsgálja, megfelelő volt-e a műsorszám korhatárbesorolása.

: Kékvillogó

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye