Berlinben beszélt az ügyről a magyar külügyminiszter. Az új kormány nem akadályozza az ukrán csatlakozási tárgyalások megkezdését a kisebbségi jogokról született megállapodás után.

Berlinben beszélt az ügyről a magyar külügyminiszter. Az új kormány nem akadályozza az ukrán csatlakozási tárgyalások megkezdését a kisebbségi jogokról született megállapodás után.

Ezerrel kampányol a Budapest Pride, hiszen a hónap végén tartják a felvonulásukat és ebből az alkalomból a koldulás is kezdetét vette. A cél, hogy 10 millió forintot összegyűjtsenek, amiből magukat…

Hadi Alodid ellen gyilkossági kísérlet, valamint pengével ellátott támadófegyver nyilvános viselése miatt emeltek vádat. A vádat arab tolmács közreműködésével kellett ismertetni, mert a 2023. óta…

Magyar Péter kénytelen visszavenni az arcából? Már nem bábnak, hanem elnök úrnak hívja Sulyok Tamást és már győzködi, nem pedig felszólítja.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye