A Fidesz jövőjével kapcsolatban Karnowski azt mondta, természetes, hogy egy demokratikus rendszerben időnként vereséget szenvednek a politikai pártok. Szerinte azonban minél tovább van valaki kormányon, annál nehezebb visszatérni az ellenzéki szerephez. Úgy véli, a vereség okairól szóló vitákat gyorsan le kell zárni, és a jövőre kell koncentrálni. Hangsúlyozta, hogy nem tartaná helyesnek a párt nevének vagy alapvető szervezeti struktúrájának megváltoztatását. Szerinte a folytonosság és a stabilitás különösen fontos olyan időszakban, amikor egy politikai közösséget erős támadások érnek. Úgy vélte, egy jól működő politikai szervezet egy választási vereség után is képes talpra állni. A magyar politikáról szólva a Sieci főszerkesztője azt mondta a Mandinernek, hogy Magyar Péter kampánya több elemében emlékeztette Donald Tusk korábbi kampányaira.
/posztok.hu


Új vezető került az Országos Rendőr-főkapitányság élére
️
Nagy szavak azok már vannak, a lexikális tudás azonban nem fontos az új oktatási miniszternek. Lannert Judit fellistázásnak nevezte a tények és adatok megtanulását, az oktatás pedig szerinte nem…
️ „Jogállamot nem lehet diktatórikus eszközökkel építeni”

