A Nobel-díjas Krausz Ferenc nyílt levele Magyar Péterhez (részlet):

„Kevés felemelőbb érzés létezik annál, mint amikor valaki munkájával hozzájárulhat hazája felemelkedéséhez. Azt vallom, aki sokat kapott a hazától, az sokkal tartozik.

Ezért szeretném hátralévő életem és munkásságom legnagyobb részét Magyarországnak szentelni. Azon dolgozni, hogy Magyarország olyan országgá váljon, amely nemcsak útjára bocsátja legkiválóbb fiatal tehetségeit, hanem tudóssá, innovátorrá, kiváló szakemberré érve képes megtartani vagy hazahívni is őket. Olyan országgá, ahol a tudományos teljesítmény és legfontosabb nyersanyagunk, a tehetség, tudásban megnyilvánuló erőforrássá alakítása megbecsülést kap és központi szerepet játszik jövőnk alakításában.

Az elmúlt napokban sok olyan megszólalással találkoztam a közösségi oldalakon, amelyek megrendítettek. Mélyen megrendítettek. Azért, mert egy pillanatra úgy éreztem: talán mégsem lehetséges mindaz Magyarországon, amiben egész életemben hittem.

Aztán jöttek az üzenetek. Telefonhívások. Ismerősöktől és ismeretlenektől. Kutatóktól, tanároktól, diákoktól, szülőktől, barátoktól: ne adjam fel. Mert a támadásoknál sokkal többen vannak ebben az országban azok, akik hisznek a tudásban és az arra alapuló közös jövőben.

Ezért írtam meg ezt a levelet.

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Bármi is legyen az Ön által vezetett kormány döntése az Élvonal és a CMF jövőjéről, őszintén kívánom, hogy a magyar tudomány, innováció és tehetséggondozás a következő években minden korábbinál erősebb támogatást kapjon.

És ha egyetlen személyes kívánságot megfogalmazhatok: szeretném megérni, hogy Magyarország egyszer olyan ország legyen, ahol az emberek nyíltan - bármilyen ügyben - ki merjék mondani, ha valakit, vagy valamit támogatnak.
És ahonnan a jelen és a jövő Nobel-díjasai nem elmennek, hanem hazajönnek.

A legnagyobb tisztelettel és jókívánságokkal:
Krausz Ferenc
Budapest, 2026. 05. 18.”