"A nemzetközi nagytőke arra készül, hogy megnyerje a választást, és visszaszerezzék azt a pénzt, amit a magyar embereknek adtunk" – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök országjárásának egri…
A Liverpool magyar világsztárjának nevelőedzője bevallása szerint fiánál sokkal tehetségesebb gyerekekkel is találkozott, mégsem lett belőlük semmi. Szoboszlai Zsolt szerint ugyanis a tehetség önmagában nem minden, emellett a húrt túlfeszítő szülőket is figyelmezteti.
"A nemzetközi nagytőke arra készül, hogy megnyerje a választást, és visszaszerezzék azt a pénzt, amit a magyar embereknek adtunk" – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök országjárásának egri…
Március 21-én ismét megrendezik a CPAC Hungary-t, az eseményt, amely a szervezők szerint összeszervezi a világ jobboldalát. Az Alapjogokért Központ sorra jelentik be a nagyobb neveket, akik személyes…
Háromszorosára emelkedne a családok rezsiszámlája az olcsó orosz kőolaj nélkül – erre hívta fel a figyelmet Szijjártó Péter az Igazság órájában. A külügyminiszter azt mondta: ettől kizárólag egy…
Nincs megsemmisítő ereje az EU-s szankciós csomagoknak.
Brüsszel és Zelenszkij politikai taktikázással próbálja elérni, hogy az uniós csúcstalálkozón Orbán Viktor ne vétózza meg a 90 milliárd eurós hitelt.
Az első szállítmány közelít, a…
A washingtoni idő szerint a kedd esti…
A SZÉP-kártyával újra lehet alapélelmiszert vásárolni, pont úgy, ahogy azt az emberek egyre inkább igénylik. Andor Éva szerint ez tényleg nagy segítség a családoknak. 
A választások előtt korlátozhatták Orbán Viktor tartalmait a Facebookon – állítja Elon Musk világhírű influenszere
👉Részletekért kattintson: https://tenyek.hu/politika/2026/03/ukranparti-cenzor-…