Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter az X-en akadt ki újra, amiért elfogtuk az ukrán titkosszolgálati emberek által is kísért ukrán készpénzrakományt Magyarországon – írta közösségi oldalán a…

Az Öreg - Ez az újkori fasizmus! - Hír.FM
Ez az újkori fasizmus!

- amit a Tiszások művelnek - mondta Thürmer Gyula, a Magyar Munkáspárt elnöke. Erőszakosak, durvák, félelmet keltenek, fenyegetőznek Magyar Péterék. Éppen most próbálták…
Ez már a harmadik világháború?– Civil Kör – Hír Fm
Ez már a harmadik világháború?– Civil Kör – Hír Fm

A veszélyek korában mindent meg kell tennünk, hogy kimaradjunk a háborúkból. - erről is beszélget Gajdics Ottó vendégeivel Hidas Dórival, Kötter…
Farkasverem - Mert az erőszak erőszakot szült – és szül ma is - Hír.FM
Kun Béla és Szamuely Tibor már 1919 kora nyarán bemondta, hogy a – nem is létező – fehérterror nevében gyilkolnak. És úgy is lett. De Horthy, amikor rendet csinált lövetett. Ide is – oda is. Csak –…

A következő kormánynak nem szabad ukránbarátnak, a miniszterelnöknek pedig nem szabad ukrán-pártinak lennie -hangsúlyozta a miniszterelnök a Háborúellenes Gyűlés debreceni állomásán. Orbán Viktor…

A miniszterelnök úgy fogalmazott: a Fidesz-kormánnyal azok is jól járnak, akik nem a Fideszre szavaznak. A nemzeti kormány által bevezetett támogatásokat ugyanis pártállástól függetlenül minden arra…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye