„Grande Orbán” – az olasz kommentelők áradoznak a magyar miniszterelnökről! 👇️

A 14. havi nyugdíj bevezetéséről beszélt az államtitkár

A számítások szerint 2-4 évre lenne szükség a 14. havi nyugdíj bevezetéséhez. A program a 13. havi nyugdíj mintájára működhetne. Az elindításához…

Surányi György és Bod Péter Ákos szerint nem jó, hogy az embereknek nem kell viselniük a kamatok, az infláció és a forint árfolyama jelentette kockázatokat, hanem helyettük az állam és a bankok…

Orbán Viktor feltette a térképre Magyarországot.

Menczer Tamás szerint Magyarországot messze a mérete, gazdasági vagy katonai ereje felett kezelik. A politikus azt is leszögezte, hogy hazánk bármikor…

Elnézést kér a nyilatkozatában említett hölgyektől Nagy Feró – a zenész ezt a Monitor című műsorunkban jelentette be. Nagy Feró azt mondta: a riportert akarta lerázni, aki kérdezte, eközben volt egy…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye