Magyar Péter a fiatalok otthonteremtését támadja, közben neki az ölébe hullott első lakása! Nem volt szüksége kedvezményes hitelre Magyar Péternek az első lakásának megszerzéséhez, így teljesen érthetetlen, miért támadja újabban a kormány legújabb segítségét, amely a fiatalok otthonteremtését könnyítené. Mint ismert: a Tisza Párt elnöke saját – meglehetősen nehezen hihető – története szerint úgy jutott első lakásához, hogy 8-10 éves korában nagyapjával meglátogatták a család egyik ismerősét, ahol Magyar Péter megdicsérte az idős hölgy apácaliliomait. Másnap pedig, mint később kiderült, ez a hölgy a gyermek Magyar Péter nevére íratta gellérthegyi lakását. Magyar aztán 18 éves korában ennek eladásából finanszírozta Károlyi-kerthez közeli lakását, ahová a szülői házból költözött, mikor egyetemre ment.
A tisza-vezér szerint az Otthon Start program csak elképesztő, akár 20%-os drágulást hoz az ingatlanpiacra. Azzal a ténnyel nem foglalkozott, hogy a kormány épp ennek megakadályozására vezetett be fékeket. Sőt, a Tisza elnöke szerint a kormánynak inkább bérlakásokra kellene költenie, mert Bécsben is „jól elvannak” ezekben az emberek: https://mandiner.hu/belfold/2025/08/magyar-peter-a-fiatalok-otthonteremteset-tamadja-kozben-neki-az-olebe-hullott-elso-lakasa

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye