A brüsszeli vízstratégia szerint a gazdáknak is fizetniük kell a vízhasználatért, és ezzel a Tisza Párt is egyetért. Az Európai Parlament májusban fogadott el egy jelentést, amely hosszú távú vízstratégiát sürget az unióban. Az EP szerint a jelenlegi gyakorlat, miszerint több tagállamban – így Magyarországon is – gyakran ingyenesen jutnak hozzá az öntözővízhez, nem fenntartható. A jelentést a Tisza Párt is megszavazta, míg a Fidesz EP-képviselői nem támogatták azt.

A Tisza Párt képviselői egy külön pontját is támogatták a szövegnek, amely kifejezetten arra szólítja fel a tagállamokat, hogy vezessenek be olyan vízdíjakat, amelyek a szolgáltatás teljes költségét megtérítik. Ez egyértelműen érinti a mezőgazdasági öntözést is.

👉 Ezzel ellentétben a magyar kormány határozottan kiáll amellett, hogy az öntözővíz továbbra is ingyenes maradjon a termelők számára. A döntés érzékenyen érintheti a magyar gazdatársadalmat, amely évek óta az alacsony inputköltségek, köztük az öntözési díjak hiánya révén tud versenyben maradni.

A németek előálltak a nagy ötlettel: saját nukleáris elrettentést akarnak Európának – az USA már nem elég

A kijelentés erős reakciókat váltott ki a NATO korábbi tisztségviselőitől is. Jens Spahn…

Rekordforgalomra készülnek a budapesti repülőtér dolgozói 2025-ben. Tavaly a légikikötőnek már sikerült túlszárnyalni a 2019-es évi csúcsot, de az idei év még zsúfoltabbnak bizonyul. Júniusig már 7,5…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye