️ A Kúria június 20-án elutasította négy jogvédő szervezet – köztük az Amnesty International Magyarország és a Magyar Helsinki Bizottság – keresetét, amelyben a rendőrség által megtiltott, június 28-ra tervezett LMBTQI jogegyenlőségi felvonulás ügyében kértek felülvizsgálatot. 🏳️‍ A döntéssel jogerőssé vált a Budapesti Rendőr-főkapitányság határozata, amely megtiltotta a rendezvény megtartását. A Kúria ítéletében elutasította a rendőrség azon érvét, miszerint a felvonulás közvetlen kapcsolatban állna a Budapest Pride-dal, ugyanakkor megalapozottnak találta azt az indoklást, hogy a gyűlés célja – a transznemű emberek jogainak demonstratív támogatása – összeütközésbe kerülhet a gyermekvédelmi törvény előírásaival. A bíróság szerint a szervezők az egyeztetések során nem tudták meggyőzően eloszlatni az ezzel kapcsolatos kétségeket.
️ A rendőrség korábban már három alkalommal elutasította a gyűlés bejelentését, az eredetileg június 1-re tervezett demonstrációt pedig emiatt halasztották június 28-ra. A Szivárvány Misszió Alapítvány ugyan nem vett részt a megtiltott szivárványos felvonulás szervezésében, de Karácsony Gergely főpolgármester bejelentette: a Fővárosi Önkormányzat partnerségben a civil szervezettel önkormányzati rendezvényként tart egy „Budapest Büszkeség – szabadságünnep” nevű eseményt. A Pride helyett. A rendőrség azonban ezt a bejelentést hivatalos gyűlésként értelmezte, és tiltó határozatot hozott. Karácsony ezzel szemben azt közölte, hogy az esemény nem minősül gyűlésnek, nem Pride-rendezvény, nem tartalmaz sem kamionos felvonulást, sem szexuális tematikát, hanem a magyar szabadság napjáról való városi megemlékezés. A főpolgármester szerint a BRFK egy nem létező gyűlés kapcsán hozott döntést, amely szerinte nem bír joghatással.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye