️ Az 5%-os GDP arányos hozzájárulás elfogadására ösztönözte a NATO-tagországokat Pete Hegseth, az Egyesült Államok védelmi minisztere a katonai szövetség hadügyi szakpolitikusainak június 5-ei, brüsszeli találkozóján. A javaslatról a NATO június 24-25-ei hollandiai csúcstalálkozóján születhet döntés. Mark Rutte, a szövetség főtitkára kompromisszumos megállapodást terjesztett elő, amely szerint 2032-re a GDP 3,5 %-át kellene az alapvető katonai kiadásokra, és 1,5 %-át a tágabb biztonsággal kapcsolatos területekre, például az infrastruktúrára fordítani.
️Hegseth egyértelmű üzentet küldött a tagországok számára: „Azért vagyunk itt, hogy folytassuk a Trump elnök által megkezdett munkát, aminek lényege az 5%-os védelmi kiadások iránti elköteleződés a szövetség egészében. Ennek meg kell valósulnia a hágai csúcstalálkozóig.” Az amerikai védelmi miniszter szerint az USA a hozzájárulás növelése révén valóban harcképes csapatok felállítására számít, és azt várja, hogy a szövetség a fő küldetésére, a kontinentális védelemre koncentrálhasson, ahol jelentős előnnyel rendelkezik a riválisaihoz képest.
Érdemes megjegyezni, hogy az 5%-os emelés ellen Spanyolország tiltakozik a leghangosabban, ahol az eddigi 2%-os célt is csak idén év végére fogják elérni, feltéve, ha a gazdasági helyzet is a tervek szerint alakul. De más országok is próbálnak alkudozni a kiadások évi 0,2 százalékpontos növelésére vonatkozó követelmény elvetéséről.
Az Egyesült Államok alapvetően támogatja Rutte tervét, bár NATO-nagykövetük, Matthew Whitaker ahhoz is ragaszkodik, hogy „Washington szeretné látni a cél eléréséhez vezető „terveket, költségvetéseket, ütemterveket, eredményeket.” Hegseth kiemelte, hogy Donald Trump korábban is azt hangsúlyozta, hogy minden országnak 5%-kal kell beszállnia a közös katonai erőfeszítésbe, és nem viselhet minden terhet Amerika. Hozzátette: https://mandiner.hu/kulfold/2025/06/drasztikus-valtozas-ele-neznek-a-nato-tagallamok-olyan-valtoztatasra-keszulnek-az-amerikaiak-ami-sokaknak-fog-fajni

„Amire Karácsony Gergely készül az nemcsak a budapestiek zsarolása és büntetése, de törvénytelen és jó eséllyel bűncselekmény is lehet” – hívta fel a figyelmet közösségi oldalán Szentkirályi Alexandra…

Pikk, azaz politikailag inkorrekt podcast a Magyar Nemzet csatornáján. A nyilvánvalót nem lehet letagadni, így Ruszin-Szendi Romulusz is lebukott, mivel az Országgyűlés katonai és rendészeti…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye