Ukrajna súlyos és elkeseredett háborút vív. Ezt már régóta tudjuk. Emberek tízezrei vesznek oda az öldöklő harcokban, amelyeknek végére sajnálatos módon egyelőre semmi remény nincs. A háború ráadásul súlyos költségekkel is jár, nemcsak a már említett emberi veszteségekben mérve, de például anyagilag is. Nincs mit szépíteni, keleti szomszédunk jelenleg a csőd szélén áll. Sőt, úgy is fogalmazhatnánk, hogy Ukrajna gazdasága lélegeztetőgépen van, ha pedig nem kap újabb és újabb utánpótlást, akkor teljesen le is állhat. Erre mutatott rá a napokban egy híres hitelminősítő, amely szerint Ukrajna gyakorlatilag fizetésképtelen, korlátozott csőd szintjén van az adósbesorolása, azaz az ország a hosszú távú külső adósságait nem tudja teljesíteni. Ez mit jelent? Például azt, hogy Ukrajna képtelen lesz akkor is visszafizetni a most odaadott kölcsönöket, ha véget ér a háború. Márpedig békére, ahogy írtuk, egyelőre sajnos nem sok remény van.
Amíg zajlik a háború, addig persze Kijev nagy mértékben támaszkodhat gazdag mecénásaira, például az Európai Unióra és az Egyesült Királyságra, az Egyesült Államokra ugyanakkor már egyre kevésbé. Amíg tehát harcok vannak, addig lesz bevétele Ukrajnának. Hogy utána mi jön, az már más kérdés. Mint ahogy az is, hogy ezzel a feltétellel mennyire akarhat gyors békét Kijev? Hacsak nem akar lemondani végleg függetlenségéről. És akkor még nem is beszéltünk arról, milyen őrületes összegbe kerül majd az ország újjáépítése. Ferentzi András teljes írása itt érhető el: https://mandiner.hu/gazdasag/2025/05/mar-fujjak-a-riadot-ha-veget-er-a-haboru-akkor-is-totalis-csodben-lesz-egesz-ukrajna
Kép forrása: MTI / Darek Delmanowicz
/posztok.hu








