Budapesten a jobboldali világ szeme – csütörtökön és pénteken legalábbis biztosan, amikor megrendezésre kerül a CPAC Hungary 2025, a patrióták seregszemléje. Orbán Viktor köszöntőbeszédében felidézte, hogy tavaly szintén a CPAC Hungary színpadán állva jelentette ki: Donald Trump lesz a következő amerikai elnök – és így is lett. Hangsúlyozta, hogy nagyszerű társaság gyűlt össze a rendezvényen: jelen vannak Európa legerősebb szuverenista politikusai. Olyan vezetők, akik évtizedek óta küzdenek hazájukért, akiket számos lejáratókampány ért, és akik pontosan tudják, hogy szenvedés nélkül nincs győzelem. A miniszterelnök kiemelte: a háborúpárti liberális terv kulcseleme Ukrajna. Ez a terv egy háborús, centralizált és eladósodott Európához vezet, ahol nincs szabadság, csak engedelmesség. És éppen ez a baj Magyarországgal – tette hozzá –, mert a magyar nép szabad fajta: nem az alávetésre, hanem arra született, hogy a saját feje után menjen. Keresztény kultúrát akarunk, nemzeti alapon álló iskolákat, félelem nélküli utcákat és városnegyedeket, büszkék akarunk lenni a nemzeteinkre, ez a patrióta terv – mondta a miniszterelnök. ️ Majd ennek kapcsán felvázolta a patrióta terv 4 pontját:
1️⃣ Békét akarunk – nem kell új keleti front, ezért nem kell Ukrajna európai uniós tagsága sem. Hangsúlyozta, Ukrajna gyorsított uniós felvétele az alkalmas ürügy Európa háborús átszervezésére.
2️⃣ Szuverenitást akarunk – nem akarunk közös adókat, nem akarunk közös hitelfelvételt és nem akarunk központi gazdasági irányítást – fogalmazott, kiemelve: nem akarjuk, hogy a pénzünket egy harmadik ország háborújába küldjék.
3️⃣ Meg kell védeni a szabadságot. Vissza kell adni az embereknek a politika, a gondolkodás és a vélemény szabadságát – hangsúlyozta.
4️⃣ Vissza kell venni Európát a migránsoktól, vissza kell szerezni városaink negyedeit.
Kitért arra is, hogy Európa a globális, liberális birodalom védőbástyája akar lenni. Brüsszellel még nem is az a legfőbb baj, hogy liberális, progresszív bürokraták uralják, hanem az, hogy háborúpárti. Miközben az Egyesült Államok végre békepárti lett, Brüsszel beleragadt a háborúba – jelentette ki a kormányfő.
A feladat világos – szögezte le Orbán Viktor: https://mandiner.hu/belfold/2025/05/elrajtol-a-cpac-hungary-2025-kovesse-velunk-eloben-orban-viktor-beszedet-video

Képek forrása: Alapjogokért Központ

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye