Donald Trump elnök megerősítette, hogy a mai nap folyamán az Egyesült Államokban aláírja Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel az amerikai-ukrán gazdasági megállapodást.
Az amerikai elnök szerdán kabinetjének első ülésén erősítette meg az ukrán elnök látogatását, és a tervezett megállapodással kapcsolatban közölte, hogy annak révén térül vissza az Egyesült Államok által Ukrajnának nyújtott korábbi támogatás.
„Nem az amerikai embereknek kell állniuk a számlát.” – fogalmazott a háborús költségeket illetően.
Az Ukrajnának nyújtandó jövőbeli biztonsági garanciával kapcsolatban Donald Trump úgy fogalmazott, hogy azt Európának kell megadnia, ugyanakkor hozzátette, hogy az amerikai–ukrán – a ritka ásványok kitermeléséről szóló – gazdasági partnerség keretében létrejövő amerikai érdekeltség is biztosítékként működik majd.

Donald Trump hangsúlyozta, hogy rövidtávon a legfontosabb a háború megállítása, és erről Oroszország, valamint Ukrajna bevonásával megállapodást kötni.
Hozzátette, hogy a békefenntartás kérdése csak a megállapodás megszületése után válik aktuálissá. „Először békét kell teremteni” – fogalmazott az amerikai elnök. Ukrajna orosz megszállás alatt lévő területének visszaszerzését illetően közölte, mindent megtesz majd annak érdekében, hogy a lehető legnagyobb területet sikerüljön visszaszerezni a békemegállapodás keretében: https://mandiner.hu/kulfold/2025/02/donald-trump-bejelentette-a-pontos-datumot-ekkor-dontenek-ukrajna-jovojerol

Borbély Balázs: A Groupama Arénában stabilabban kell védekeznünk a hétvégi bajnokin

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye