Az északkeleti tájakon és a délnyugati határvidéken lehet…
Összesen 63 NGO, – közöttük a Magyar Helsinki Bizottság – írta alá azt a tagállamok állam- és kormányfőinek, valamint az uniós intézmények vezetőinek címzett levelet, amelyben a USAID megszüntetése miatti cselekvésre szólítanak fel. Az ICJ nevű svájci NGO honlapján közzétett dokumentum írói úgy vélik, hogy a
USAID működésének felfüggesztésére azonnali uniós választ kell adni,
hiszen a felfüggesztés sérti a sérülékeny társadalmi csoportok és a civil társadalom érdekeit. A levél szerint egyedül az Unió van abban a helyzetben, hogy betöltse a nemzetközi segélyezésben az Egyesült Államok visszalépésével keletkező űrt. Úgy vélik, az uniós fellépés elmaradása gyengítené az Unió legitimitását és globális szerepvállalását.
Ebből kifolyólag sürgetik a címzetteket, hogy fokozzák a finanszírozást, különösen azokon a területeken, ahol a Trump-adminisztráció lépéseinek eredményeként a legdrasztikusabb csökkentés várható a támogatásokban, mint amilyen az LMBTIQ-jogok, a reproduktív gondozás, a faji igazságosság, a nemek közötti egyenlőség stb. Az előbbieken túl, más brüsszeli NGO-k is aggódnak a USAID felszámolása miatt.
Az európai integráció elmélyítéséért küzdő European Youth Forum nevű szervezet például a USAID-en keresztüli támogatások elmaradásának nyugat-balkáni hatásait taglalja. Szerintük a civil szervezetek nyugat-balkáni működését az Európai Bizottság programjain (például a CERV-en) keresztül kell biztosítani.
Az esetre Orbán Viktor is reagált: https://mandiner.hu/kulfold/2025/02/teljes-panikban-az-ngo-k-segelykialtassal-felero-levelet-irtak-az-unios-vezetoknek
Az északkeleti tájakon és a délnyugati határvidéken lehet…
A…
Nem erre számítottak a liberális globalista elit dzsemboriján Münchenben.