Harminc évvel ezelőtt Lengyelországot, Magyarországot és Csehországot sokan veszélyes helyeknek tartották. A rendszerváltás utáni bizonytalanság, a gazdasági nehézségek és a szervezett bűnözés növekedése miatt Varsó, Budapest és Prága nem számítottak különösebben biztonságos városoknak. Mára azonban a helyzet drasztikusan megváltozott: ezek a városok sokkal biztonságosabbak, mint Nyugat-Európa olyan nagyvárosai, mint Párizs, Barcelona vagy Brüsszel.
Az elmúlt évtizedekben két fő tényező vezetett ahhoz, hogy Budapest ma biztonságosabb, mint számos nyugat-európai nagyváros.
„Egyrészt az egykori szervezett bűnözői csoportokat vagy kiszorították az országból, vagy teljesen felszámolták” – jelentett ki a Horváth József, a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet vezetője. Ez azt jelentette, hogy a magyar hatóságok egyre hatékonyabb eszközökkel léptek fel az alvilág ellen, és megerősítették az ország bűnüldözési és titkosszolgálati struktúráit.
A másik meghatározó tényező a 2015-ben meginduló migrációs válság volt.
„Nem adtunk teret az illegális migrációnak, és ezzel együtt megakadályoztuk, hogy észak-afrikai vagy közel-keleti bűnszervezetek telepedjenek meg Magyarországon” –hangsúlyozza az intézetvezető. Ez kulcsfontosságú különbség Nyugat- és Közép-Európa között, hiszen a migrációval érkező bűnözői csoportok számos nyugati nagyvárosban komoly biztonsági problémát okoztak: https://mandiner.hu/kulfold/2025/02/igy-lett-budapest-biztonsagosabb-mint-a-nyugati-nagyvarosok
/posztok.hu








