Nem kérdés, hogy itthon is – a többi országhoz hasonlóan – teret nyer lassan a delta-variáns, sőt negyedik hullám is várható, ráadásul előbb lesz felfutás, mint egy évvel korábban. Lesz-e digitális oktatás? Mit gondol az elmúlt hónapok antitestszint-vizsgálatairól? Mit tegy...

Két-három héten belül emelkedni kezd az esetszám, előbb jön a negyedik hullám, mint egy évvel korábban jött. A virológus elmondta, kiknek ajánlja, és kiknek nem feltétlenül a harmadik oltást.☝

#Mandiner #Rusvai_Miklós #koronavírus #harmadik_oltás

A baloldalnak minden új sportlétesítmény, ami kiküszöböli a rendszerváltás óta ezen a téren is tapasztalt lerohadást, nekik minden ilyen stadion, aminek a megépülése ellen ágálnak. A baloldal…

Zelenka Dóra és vendégei a Ki ette meg a misszionáriust? adásban beszéltek a TikTokon megjelenő jobboldali tartalmakról is, amit a szorgos cenzúra huszárok előszeretettel jelentenek. Éppen ezért…

Egy fiatal sportolónk 2002-ben úgy döntött, hogy a nemzeti oldal mellett fog beleszállni a választási kampányba, amit az ezutáni 8 évben kapott azt nem tette zsebre. Így tud egy sportvezetői karriert…

Falus Ferenc több szempontból is szakértői véleményt adott az Azonnalinak, hogy most akkor a tűzijáték-nézés vagy a Pride veszélyesebb-e: "a felvonulás annyiban jobb, hogy ott mozognak az emberek,…

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye