Deák Dániel arról is beszélt, hogy az EP-választás közeledtével hirtelen több, korábban erőteljesen bevándorláspárti politikus is elkezdte azt kommunikálni, amit Magyarország kormánya már 2015 óta hangsúlyoz. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a brüsszeli terrortámadás után kijelentette, hogy szerinte az európaiaknak kell meghatározniuk, ki és milyen körülmények között jöhet az EU-ba. Hasonlóan kritikus volt Olaf Scholz baloldali német kancellár is, aki arról beszélt, hogy nagy számban kell kitoloncolni azokat, akiknek nincs joguk Németországban maradni.

Fotó: STRINGER / AFP

"Jaj, de rossz itt nekünk" - 4745. rész | Hardcore Hobbista
Az öngyarmatosítás nemcsak szánalmas, de nagyon szórakoztató is tud lenni. Főleg akkor, ha nem velünk, hanem Nyugat-Európa más népeivel…

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye