Az amerikai lap cikkének megjelenése után egy újságíró megpróbált nyilvános hozzáférést kérni a szöveges üzenetekhez, s amikor ezeket nem kapta meg, az uniós ombudsmanhoz fordult. Az uniós szerv a hivatali visszaélés tényállását állapította meg, és az üzenetek utáni szélesebb körű kutatásra szólított fel, ám mindeddig hiába. Az Európai Számvevőszék, az unió költségvetési ellenőrző szerve szintén arról tanúskodott, hogy a vakcinabeszerzésre vonatkozó előzetes tárgyalásokról írt szeptemberi jelentéséhez nem kapta meg a kért információkat az Európai Bizottságtól. Mindezek után tavaly év végén az Európai Unió független szervezete, az Európai Ügyészség indított vizsgálatot a vakcinák európai uniós beszerzésével kapcsolatban – írta meg korábban lapunk.

Fotó: Shutterstock

Hadházy tíz emberrel a háta mögött akar rendszert váltani
Nem állnak le a kordonbontók, köztük a folyamatosan bogarat játszó és hátán fetrengő Hadházyval, aki szerint ugyan legutóbb csak tíz, azaz 10…

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye