Lássuk a tényeket, ami a Debrecenbe tervezett akkumulátorgyárat, valamint a gödi üzemet illeti! A Mandineren Szilvay Gergely járt utána a dolgoknak, amelyeknek az ellenzék soha. Íme:
„A híresztelésekkel ellentétben az első ütemben nem negyvenezer köbméter, hanem 3300 köbméter lesz a gyár vízigénye, ennek jelentős részét pedig hűtésre használnák, így nem szennyeződne. Az általunk megkeresett szakmai források szerint a debreceni gyár vízfelhasználásának nagy részét, nagyjából hetven-nyolcvan százalékot amúgy is úgynevezett szürkevízzel elégítik majd ki, ami tisztított szennyvizet jelent, tehát nem használja el a város vízellátását.

(Fotó: Földházi Árpád)

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye