Célkeresztben vagyunk, a dollárbaloldal és a dollármédia is megy előre, ezért mi sem állhatunk le, és mindenkire szükség van – jelentette ki Kovács István a Magyar Nemzetnek. A Megafon Központ alapítója kifejtette, az a befolyásolási kísérlet a magyarországi választásokon, ami az amerikai demokrata körökből és a Soros György neve által fémjelzett Nyílt Társadalom Alapítványokból jön, csak most kezd igazából körvonalazódni. – Úgy néz ki, hogy ez csak erősödik, mert a választások elteltével egyre durvább dolgok jönnek, ahelyett hogy rendeződtek és lenyugodtak volna a viszonyok – mondta.

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye