A magyar kultúrának nem része a halloween, fontos viszont, hogy elhunyt szeretteinkre tudatosan emlékezzünk mindenszentek és halottak napján.
A keresztény tanításnak nem része az az üzenet, amit a kelták gondoltak, hogy ilyenkor a halottak szellemei visszatérnek és az élők testébe költöznek be. Azért, hogy ez ne történjen meg, különféle maskarákban, álarcokban akarják távol tartani a szellemeket maguktól az emberek – mutatott rá László atya, hangsúlyozva: ez teljesen ellentétes azzal a tanítással, amit a halál utáni életről tanít a katolikus teológia. Szomorú, hogy már nemcsak az állami, hanem az egyházi fenntartású iskolákba is beszivárogtak ennek a jelenségnek a szimbólumai.
A magyar emberek mindenszentekkor, vagyis november 1-jén az összes katolikus szentet, az összes megdicsőült, Isten országába került lelket ünneplik.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye