Júniusban még arról beszélt a parlamenti ülésen Magyar Péter, hogy a jövőben az állami kézbe kerülő Mandineren a kormány fogja meghatározni a tartalmakat, majd a napokban a portál bezárásáról…
Schiffer András a kormány NATO-nak és az Európai Uniónak való túlzott megfelelését bírálta. A volt politikus szerint a Tisza-kormány teljesítette azt, amiért a Nyugat segítette a hatalomra jutását.
Cikkünk: https://shorturl.at/yqsfS
Júniusban még arról beszélt a parlamenti ülésen Magyar Péter, hogy a jövőben az állami kézbe kerülő Mandineren a kormány fogja meghatározni a tartalmakat, majd a napokban a portál bezárásáról…
A címvédő 10–0-s hátrányban is volt a New England ellen,…
Drónnal akartak bejuttatni mobiltelefont és drogot a nápolyi börtönbe
A BSW nyitott az AfD-vel való tárgyalásra.
️
Hidegkuti Konstantin nemzetközi…
A kormány szerdára ígérte a döntést a magas dízelárak miatt szükséges támogatásról, de úgy tűnik elmaradt a bejelentés. 
Kultuszfilm.