Ha nem lenne elég az árampiacon kialakult krízis és a növekvő üzemanyagárak, volna itt még valami, ami most kissé háttérbe szorult, de szintén aggodalomra adhat okot.

Öt éve nem látott hiány az európai tárolókban · Nyakunkon az újabb ártüske?

Sorra dőlnek meg a kormány jóslatai az energiaválság közepén

A világtörténelem legnagyobb energiaválságával néhány napon belül szembesültünk, miközben erről korábban a kormányzati kommunikációban szó…


Tippeljenek, ki mondta ezt:
"Az, hogy Magyarország egyik közjogi méltóságát, a harmadik hatalmi ág vezetőjét az Alaptörvény átmeneti rendelkezései közé az utolsó pillanatban berakott módosító…

Czunyiné Bertalan Juditot, a Védvonal vezetőjét és Gaudi-Nagy Tamást, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetőjét kérdeztük.
Részletek a kommentben

„Baka elnök úr míves ünnepi beszédét követően emlékező sortüzet rendel majd el. A golyózápor jól illeszkedik majd a Tisztítótűz hadműveletbe”

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye