A Fidesz választmányi elnöke szerint mindaz, ami történik, valójában egy önkényuralmi rendszer kiépítésének az egyik kulcsmozzanata.
Úgy vélekedett, hogy nemcsak erkölcsi és emberi kötelesség kiállni Sulyok Tamás köztársasági elnök mellett, úgy is, mint egy tisztességes ember mellett, hanem muszáj kiállni azokkal a hatalmi törekvésekkel szemben, amelyek romba döntenék azt, amit a rendszerváltozás óta elértek.
A Kifli.hua Világgazdaság kérdésére arról is beszélt, hogy az erős forintból származó előnyöket szeretné a vásárlóknál érvényesíteni, miközben a következő időszakban is a szolgáltatásfejlesztésre és…